menu

09:23
Az adófizetők pénzén üzemel Berettyóújfalu propaganda oldala

Évente 600 ezer forint+áfa önkormányzati támogatást kap a magántulajdonban lévő Berettyohir.hu nevű oldal.

Hallgatásra ítélt ellenzéki képviselők, elnémított kritikus hangok – sokak szerint ez jellemzi Berettyóújfalu helyi médiáját. Az egyik, a település kasszájából is finanszírozott híroldal működtetője ráadásul Berettyóújfalu polgármesterének, Muraközi Istvánnak (Fidesz-KDNP) jó barátja. Hogy szerintük ez mennyire befolyásolhatja a tartalmakat, arra az érintettek nem válaszoltak. 

Az Átlátszó közérdekű adatigényléssel derítette ki, hogy egy 2013. decemberi keltezésű, és az akkori alpolgármester, Bónácz János (Fidesz-KDNP) által aláírt szerződés szerint a város költségvetése negyedévenként nettó 90.000 forinttal honorálta azt, hogy Gulyás Lenke vállalkozó sajtónyilvánosságot biztosít a Berettyóújfalu Város Önkormányzata által küldött digitalizált híranyagnak. Az összeg 2018. január elsejétől nettó 120.000, 2020. március elsejétől nettó 150 ezer forintra emelkedett negyedévente, azaz évente nettó 600 ezer forint közpénz megy el rá.

A Berettyóhír a városvezető minden programjáról tudósít, megosztja a kormánypárti képviselők hivatalos oldalainak híranyagait, de közölt már ellenzéki politikusokat bíráló posztokat, emellett minden pártrendezvényről tudósít, ami a kormánypárt aktuális politikai narratíváját erősíti. Szerepelnek a híroldalon reklámbannerek is, így hirdetési tevékenységet is folytat – például a polgármester feleségének vállalkozását is népszerűsíti.

Többen is úgy vélik, az oldal erősen egyoldalúan mutatja be a város eseményeit, de arra is panaszkodnak, hogy hozzászólásaikat törli az üzemeltető, vagy kizárnak az oldalról olyanokat, akiknek a véleménye nem tetszik a moderátornak – számol be az Átlátszó.

A polgármester barátja

Gulyás Lenke vállalkozót, az oldal üzemeltetőjét, aki saját bevallása szerint is több évtizedes barátságban van Muraközi István polgármesterrel, az Átlátszó több kérdéssel is felkereste, de válasz nem érkezett.

A polgármester sem válaszolt a kérdésekre, helyette először a cikk írójának munkaszerződését szerette volna megkapni, majd végül arra hivatkozva tagadta meg a válaszadást, hogy az oknyomozó portál bizonyára hátrányosan szerkesztenené meg a válaszait. Azt sem fogadta el, hogy az Átlátszó egyeztet vele a szöveg beszerkesztésekor.

 

A több helyi médium, a Berettyó TV és a Bihari Hírlap Berettyóújfalu Város Önkormányzata által fenntartott Berettyó Kulturális Központ berkein belül működik. Az Átlátszó közérdekű adatigénylés segítségével kiderítette, hogy a két sajtótermékre összesen 19.852.000 forint önkormányzati kiegészítést szavazott meg a képviselő-testület 2020-ban.

Megnézték azt is, mennyire végeznek korrekt tájékoztatást a lapok. Az derült ki, hogy a Bihari Hírlap júniusi számában 16 oldalon 9 fotón és 7 cikkben szerepel Muraközi István, Berettyóújfalu fideszes polgármestere.

A cikkek tartalmáról a helyi televízió is beszámol, azonban kritikus hang vagy ellenzéki városvezető – a tapasztalatok szerint – nem tűnik fel sem az újságban, sem a televízióban.

Szántai László, a település ellenzéki képviselője azt nyilatkozta, szerinte Berettyóújfaluban – csakúgy mint országosan – a helyi kormánypárti vezetés uralja a lokális médiát.

„A közpénzből finanszírozott, elvileg közszolgálati hírszolgáltatók (ld.: Bihari Hírlap, Berettyó Televízió) erősen korlátozzák, mondhatni ellehetetlenítik az ellenzéki gondolatok megjelenését mind a nyomtatott, mind az elektronikus felületeiken. Jómagam lassan hétéves független önkormányzati képviselői munkám során többször kezdeményeztem a helyi közszolgálati Bihari Hírlap szerkesztőségénél azt, hogy képviselői mivoltommal kapcsolatosan, az abban a körben végzett munkámról, tapasztalataimról, véleményemről írást jelentethessek meg. Sajnos mindannyiszor hosszasan körülírt, de elutasító választ kaptam”

– mondta a képviselő, akinek elmondása szerint az egyetlen lehetősége, hogy egy évben egyszer, az év elején, 3000 karakter terjedelemben megteheti ezt, a többi képviselővel együtt. Hozzászólásai, javaslatai jellemzően „képviselői felvetésként” vannak megjelölve a helyi médiában, míg például az országgyűlési képviselő és a városi vezetők túlreprezentáltak.

(media1.hu)

Kategória: ORSZÁGOS HÍREK | Megtekintések száma: 97 | Hozzáadta:: Sanya | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
avatar